Az első epizódban a workshop napról számoltam be néhány szóban.

A második részben a két előadásnap helyszíne és koncepciója lesz a rivaldafényben.

Mint korábban írtam, Európa első prezentációs konferenciája volt, így a résztvevők nagy hányadának – beleértve magamat is – nem volt viszonyítási alapja. Többek közt ezért előzte meg hatalmas várakozás az előadásokat. Bíztam abban, hogy a szép prezik és rutinos előadók mellett kapunk valami mást, valamit a prezentációs határterületekről. Elöljáróban annyit, nem kellett csalódnunk.

A helyszín

A friss témákhoz dukált az extravagáns színhely. “The Boiler House” névre keresztelt, hajdanán sörfőzdeként funkcionáló épület adott otthont a rendezvénynek Kelet London művészeti negyedében. A környéken sétálva a kellő inspiráció már a konferenciatér küszöbének átlépése előtt biztosítva volt, fokozott várakozással fűszerezve az előadásokat megelőző regisztrációt. Napokkal később játszottam el a gondolattal, mennyire más érzés lett volna egy hagyományos rendezvényteremben átélni ugyanezt.

A hangulat mellett technikai előnyei is voltak az unortodox helyszín választásnak. A mobil színpad és az elé szabadon elhelyezett ülősorok rendkívül közvetlen kapcsolatot engedtek meg az előadó és a közönség között – pont, ahogy én is szeretem. Nem volt véletlen a kialakítás. Prezi háza táján már jó ideje a “conversational presenting” körül forog a világ, avagy az előadás egy beszélgetés, nem egyirányú információ áramlás. És nem egy szereplő ezt gyönyörűen ki is használta. Mohammed Qathani (szó szerint) kötélen rángatta a közönséget, Tim Levy egyszerűen le tudott ugrani a nézősereg közé.

A kedvenc interakcióm pedig Steve Mesler követte el. Lehuppant a pódium szélére és onnan válaszolta meg a kérdéseket. Arra gondoltam, hogy “Azt a mindenit, de közvetlen szituáció. Ki az aki nem merne így kérdezni tőle?! Hiszen végre egy szintben van a közönséggel, nem fent ágaskodik a tribünön”.

Jó érzés volt látni, hogy ilyen apróságokkal milyen komoly fordulatot lehetett elérni a prezentációs szituációban.

A Koncepció

Bár látszólag pofon egyszerű a konferencia tematikája – prezentációk a prezentációkról – a valóságban sokkal árnyaltabb a kép. Rengeteg összetevő van a testbeszéden és a szépen szerkesztett diákon túl és ezen területek megválasztásában jelest érdemel a konferencia. Persze nem elég az, hogy ezeket definiáljuk, a megfelelő embereket kell összegyűjteni hozzá, azokat, akik abban a körülhatárolt témában igazi szakértők. Itt kezdett igazán izgalmassá válni a konferencia, hiszen nem feltétlenül szokványos előadókat láttunk a színpadon. A stresszkezelésről egy többszörös olimpikontól tanulhattunk; a fotók lelkéről és a helyes kiválasztásukról a Getty Images-től (az egyik legnagyobb stock fotó adatbázis) kaptunk hasznos gondolatokat; a hangunk professzionális használatát olyantól lestük el, aki a retorika mellett az énekben is jeleskedik; az említett “conversation presenting”-et pedig a Prezi szülőatyjától szívhattuk magunkba.

És még sorolhatnám, bár a cél egyértelmű és teljes mértékben azonosulok vele. Egy prezentációs konferencián az előadáshoz szükséges tudás teljes spektrumát le kell fedni és azt vérprofi szakértőkkel kell bemutatni. Bízom benne, hogy Budapesten is át tudjuk élni ezt az élményt a jövőben.

Csúsz István