Az eredeti cikk az onlinemarketing.blog.hu-n jelent meg. Köszönet érte Berényi Konrádnak!

Önmagában érzelmi okok miatt is drukkolok a Prezi prezentációkészítő szolgáltatásnak. Nemcsak azért, mert alapvetően magyar ötletből részben idehaza megvalósuló megoldás, hanem a Startup konferenciák miatt is: az alapítók egyike, Halácsy Péter elmondása szerint ott ült az első Startup konfon és figyelt, tanult – a harmadikon pedig már ő volt az egyik keynote előadás tartója a Prezivel…

Tegnap olvastam Somlai-Fischer Ádám nyilatkozatát, amely szerint “Meg lehet törni a Power Point piaci hatalmát”. De vajon valóban? Nyerhet a Prezi?

Én azt hiszem, nagyon magasra van rakva a léc ezzel a kijelentéssel, de nem lehetetlen. Ha a hatalom megtörése a kimutatható számú piaci részesedés, akkor mindenképpen. Az, hogy idővel többen használjanak Prezit, mint Power Pointot… hát, egyelőre elérhetetlen messzeségben lebeg. Ennek nemcsak a megszokás és a tőkeháttér az oka, hanem részben a használhatóság és a funkciók is. Egyelőre a Prezi egy bonyolult program, ráadásul néhány megszokott, ámde hasznos funckió hiányzik is belőle (pl. a két képernyős mód, az egyik képernyőn látom az időt, az eltelt időt, a jelenlegi és következő fázist, a másik meg a kivetítő a valódi tartalommal). Igaz, az elmúlt pár hónapban láthattuk, radikális fejlesztésekre és megújulásokra képes a Prezi, így ezek a funckiók idővel gondolom meg fognak jelenni.

De ettől még a Power Point egy olyan program, amit könnyen lehet használni. Ha csak fel kell dobálni pár infót, akkor sokkal gyorsabban használható, mint a Prezi. Kell egy nagy lépés, hogy valaki a Prezit kezdje használni – és ha ez megvolt, kell a sikerélmény és a megszokás is. Ehhez pedig bizony kulcsembereket kell megfogni. Két ilyen irányt látok: az egyik a sztárelőadók (szakmai, tudományos konferenciákon), a másik az oktatók (egyetemeken, főiskolákon). Ha ebből a két körből sok evangelista ügyfelet sikerül megfognia a Prezinek, akkor divattá válhat. Ha divat lesz, akkor sokan hajlandóak megugrani az első lépést. És ha ezt megteszik, akkor akár még használják is…

Hogy ez mennyire így lehet? Ma államvizsgáztattunk az Edutuson. Az egyik Edutusos oktató elterjesztette a Prezi használatát a hallgatói körében. Ma ott volt 17 vizsgázó, akiknek a szakdolgozatukat kellett prezentálniuk. A 17 prezentációból 6 volt Power Point – és 11 Prezi.

Nyerhet a Prezi?

Berényi Konrád, tanácsadó
onlinemarketing.blog.hu